Családi körök/ Family circles
Még a torkomba mindig éreztem szívem heves dobogását. Izgalom és izgalom. Ez az érzés csak fokozódott bennem mikor a lányokkal végeztünk. Daisy felé nyújtottam kezem és egyből tudta, hogy mit szeretnék...azonnal közelebb jött hozzám és belém karolt jó szorosan. Hermi is közelebb férkőzött hozzám és megfogta a kezem várva, hogy a mentorok mit fognak mondani. Hermi közbe egy békés mosolyt küldött felém. Összebújva vártuk a mentorok véleményét. De főképp Ronanét.
-Nézzétek nekem nagyon tetszettetek- szólt hozzánk hosszú némaság után Guy. A közönség azonnal megtapsolta válaszát
-Annyira szeretem, hogy ti meg tudtok bízni a másikba bármennyi időre is voltatok külön, ez a csapatok legtiszteletreméltóbb cselekedetet- próbálta túl ordibálni a közönséget Guy mert, az őrjöngés egyre csak fokozódott.- És szerintem rátok is fért talán a távolság ugyanis sokat fejlődtetek!
-Annyira hiányoztattok, és ha már itt tartunk Ronan tartozok valamivel-állt föl Natalie a helyéről és a összetűzött papírlapokkal ami, előtte volt azzal elkezdte csapkodni Ronant. A lányokkal jót kacagtunk ezen a kedves gesztuson, hisz ezzel csak arra akart utalni Natalie, hogy Ronan valamit rosszul csinált.
-Most megkérdezem! Tavaly miért nem hoztad magaddal őket?- pattant vissza a székébe Natalie és ránézett Ronanra. Ronan csak egy kicsit lehajtotta a fejét és nem válaszolt Natalinak.
-Elképesztőek voltatok-szorította ökölbe kezeit Natalie- Egyszerűen fantasztikusak vagytok! Fantasztikusak!
-Köszönjük-válaszolta Hermine, aki most még jobban megszorította a kezemet.
-Tavaly nem úgy sikeredett az együttesetek, ahogy kellet volna, most viszont újra megpróbálhatnátok bandázást- ajánlotta figyelembe Mel B és mutató ujját felmutatva hozzánk szólt még egy pár sort- De egyet ígérjetek meg csak is egyet!
Mi csak hevesen bólintottunk a lányokkal.
-Ígérjétek meg, hogy nem mentek szét mert, nektek ez a végzetetek, hogy együtt legyetek-ígértette meg velünk Mel B mi meg azonnal válaszoltunk, hogy együtt maradunk. Ezután egyértelművé vált, hogy ki van soron...Ronan mély levegővételt vett majd felsóhajtott.
-Mikor tavaly haza kültelek titeket, nem gondoltam volna, hogy olyat teszek, hogy még szét is váltok-kezdett bele óvatosan Ronan.- Most viszont úgy rendelte a sors, hogy most a baklövésemet helyre hozzam, ezért a megkezdeném a szavazást, és egy igent mondanék!
-Figyeljetek lányok én csak egyet szeretnék! Annyira szeretném, ha idén a csapatokat kapnám! De annyira! -csillogtak szemei Natalinak, majd halkan kimondta elragadó mosolyával- Igen!
-Nem is én lennék, ha most nem vágnám rá, hogy...igen- igazította meg zakóját Guy majd az "igen"-t oda kiabálta nekünk.
-Kaptok tőlem is egy igent-szólalt meg utoljára Mel B.
Mi a lányokkal egyből megölelgettük egymást és igyekeztünk lesietni a színpadról a mostani örömünkkel telibe. Fridába és Daisybe karolva mentünk le a fémlépcsőn mostanra olyan örömmel, mint valaha. Stevie ott várt minket-és a kamera is.
-Gratulálok! Látjátok, hogy annak idején butaság volt szét menni-fogadott minket Stevie.
-Szerintünk akkora nagy butaság nem volt, elvégre most szerintem erősebb lett a hangúk, mint egy évvel ezelőtt-túrt hajába Hermine zavartan.
-Akár, hogy is a táborba majd látjuk egymást- rázott kezet Hermivel majd mi többiek is sorra kerültünk és elköszöntünk Stevietől.
Haza felé még mindig extázisba voltunk, annyira jó éreztük magunkat.
-Ezt el sem hiszem! Valóban bejutottunk-kiáltott föl boldogan Hermi.
-Szerintem ezt meg kéne ünnepelnünk-csapta össze tenyereit Daisy mi közbe vörös hajába gyengéden beletúrt a nyári szellő.- Mondjuk a pizzériába?
-Én benne vagyok-egyezett bele Becca- Jobban megismerhetnék egymást! Elvégre tavaly és az elmúlt napokba nem igazán jött össze ez az ismerkedési biznisz!
-Hát mire várunk-kiáltottam föl majd futottam is ész nélkül az ellenkező irányba.
-Carina! A másik oldalon van a pizzázó- kiáltott vissza Frida mire én megfordultam, és nyomba visszasiettem a lányokhoz, akik már hasukat fogták a nevetéstől.
-Persze, tudtam én-szóltam higgadtan beszélni, valóban égő volt az előbbi viselkedésem, ész nélkül megyek a fejem után. Na a csajok megtudták, hogy tényleg nincs ki a négy kerekem.
Becca
Mikor oda értünk a pizzériába majdnem, hogy minden hely foglalt volt. Persze akadtak még jó helyek, mint például ott a sarokba eldugaszolva egy-két szemközti vörös selyemmel teli ülések. Fridát megböktem majd kérdően nézett rám barna szemeivel, amik a fény effektusok végett csillogtak, ahogy szőke, kisimított haja- köztudott, hogy göndör- csapódott vállára mikro hozzám fordult, és a fény viszonyok miatt sokkal szőkébbé tette haj tincseit.
-Mit szólnátok ahhoz az asztalhoz -mutattam a sarokba kiszemelt helyet. Frida egy kicsit hunyorított majd észrevette, hogy valóban van ott szabad hely.
-Héj lányok! Ott még van hely-mutatott Frida sarokba majd szó nélkül végig haladtunk a sok asztal és ülés közt, míg oda értünk. Hermi és Frida egymás mellé ültek mi meg szemközt úgy, ahogy sorolom Daisy,Carina és én ültünk az asztalnál. Hamar kijött egy fiatal pincér és kérte tőlünk a rendelést. Megvitattuk először, hogy milyet kérünk, mert az egyszer biztos, hogy nem ugyanaz a kedvencünk ezért is igyekeztünk olyat találni, ami éppen nem utált pizzákhoz lett rangsorolva.
-Egy sonkás pizzát és egy hawaiit-adta le a rendelést Hermi aki látszólagosan szemezet a pincérrel majd néhány pillanat múlva távozott.
-Huh, láttátok ezt-mosolyodott el Daisy.
-Szemezet velem-söpört ki egy tincset Hermi az arcából- De nem az én ideálom!
-Miért? Az se kizárt, hogy összejönne veled? -fintorgott Daisy és szemöldökét fel levitte.
-Lányok! Most nem a fiúk a fontosak az életünkbe-szólt Daisyre Carina feszülten -Most a karrierünkre kell koncentrálnunk nem a fiúkra!
-Igaz-komolyodott el Daisy majd egy kis idő után annyira nagy nevetés tört ki belőle, hogy az asztalba csapódott.
-Mi olyan vicces?- húzta fel szemöldökét Frida.
-Oké, tényleg semmi- emelte föl magát az asztaltól Daisy magát, majd megigazította a arcába lógó fürtjeit- Nos hát mivel kezdjük az ismerkedést?
-Nos ez elég nehéz- állapítottam meg és tanakodtam, hogy mi lenen a legmegfelelőbb téma.
-Egyszer Adam Lamberttal álmodtam-vágott bele Frida a gondolkodásomba.
-És ezt miért is osztottad meg velünk?- húzta össze a szemöldökét Hermi.
-Nem tudom, csak ki jött!- pattant ki az utolsó szónál Frida barna szempárja.
-Beütésed van?- távoldott el egy kicsit Hermi Fridától, amin látszódott, hogy Frida megsértődött.
-Oké!- állt föl Hermi majd az épp közeledő pincér aki 3 pohár vizet és egy pizzát vitt a tálcáján. Hermi kilopott egy üveget a tálcáról és magára öntette mire mind a 4-en elképedtünk a cselekedetén. Ha Fridának beütése van akkor Herminek mi?
-Látod-fordult Hermi Fridához- Én is dilis vagyok!
-Te hülye vagy-nevette el magát Frida. Hermi leült mellé, aki már vacogott a jeges víztől.
-Hé kisasszony, kérem térítse meg a víz árát-jött az idős pincér hozzánk akire azonnal felfigyeltünk kunkori bajsza végett.
-Látjátok, még egy pohár vízért is meg kell járulni-suttogta oda nekünk Hermi majd oda adta a tartozást Hermi.
-Teljesen átfagytál- állapítottam meg Hermi vacogásán.
-Várj!- vette le pulcsiját Frida és ráterítette Hermire.
-Kösz!- tekerte át magán a meleg pulcsit Hermi.
-Oké! Tudjuk, hogy nem vagy normális! Ez egyértelmű- hangsúlyozta teljes nyugodtsággal Daisy.
-Jaj ne is mondd-kapott ki egy zacskó epret a zsebéből -Eper mániás is vagyok! Mindig hordok magamnál egy párat! Kértek?
-Kösz!- nyúltam bele a zacskóba az étvágycsábító eperért. Bele haraptam, és azt hiszem ízlelő bimbóim újjá éledtek. A többiek kíváncsian nézték, hogy rágom meg az epret, én közbe kigubbadt szemekkel rágtam tovább az epret. Mintha nem is eper, hanem egy sokkal étvágygerjesztőbb gyümölcs lenne.
-Na?- kérdezte mosolyogva Hermi.
-Ez isteni! Honnan szerezted? -faggattam Hermit.
-A kertünkből szereztem, mikor vége lesz a nyárnak, akkor ismét áttérünk a boltira- magyarázta Hermi széles mosollyal.
-Ez nagyon finom! Miért nem árusítjátok? -kíváncsiskodtam.
-Aztán mindenki arra lenne kíváncsi, hogy mit csináltunk, hogy ilyen finom lett-válaszolt kedvetlen hangon Hermi.
-Tényleg ennyire jó lenne? -vett Daisy a zacsiból egy piros eperszemet. Egy kicsit méregette majd bekapta.
-Ez isteni-beszélt evés közbe Daisy minek következményében maradványok hullottak az asztalra.
-Itt van a rendelésük!- jött elő egy másik pincér a rendeléssel.
-Köszönjük-válaszolt illedelmesen Carina.
-Ha már a családról beszélünk akkor a te szüleid konkrétan veteményekkel foglalkoznak?- vett el egy pizza szeletet Carina mi közbe Hermire nézett.
-Apukám egy vállaltnál dolgozik, anyu pedig jelenleg részmunka idős egy kórháznál, mint portás- magyarázta Hermi mi közbe bele harapot a sonkás pizzájába.- Azon kívül van két idősebb bátyám Frederic és Bruno!
-Ezek szerint férfiuralom van-jegyezte meg Carina.- Sajnos én egyke vagyok!
-Az sem baj-tette Carina vállára kezét Daisy- Gondolj bele mennyi törődést kapsz a szüleidtől!
-Igen, én meg hálátlanul eldobom-suttogta olyan halkan, hogy én is csak hajolva értetem meg.
-Na és másnak a családjával mi van?- terelt egy mosolyt az arcára Carina.
-Az én szüleim jogásznak tanultak ott ismerték meg egymást, most anyu vissza ment ügyvédnek tanulni, apu pedig tevékenykedik a szakmájába- magyarázta Frida- És testvérem van egy pár. Van két öcsém Alvin és Gabriel meg egy anyáskodó nővérem Penelope.
-Jó nagycsaládba élsz-jegyeztem meg egy kis mosollyal az arcomon.
-És mizujs a te családoddal? -fordult felém Carina. Na ez a téma volt az, amit mindennél jobban nem akartam, hogy felhozzák. Kibúvót kerestem, hogy ne keljen elmondanom ezt a történetet.
-Igen mizujs a te családodba Daisy?- mutattam vörös hajú barátnőmre, akinek hirtelen megakadt a falat torkán.
Daisy kezével jelezte, hogy időt kér majd végül sikerült lenyelnie megakadó pizza darabot.
-Huh elégé nehéz erről beszélni-fonta körbe karjait derekán- De azt hiszem, jobb lenne erről nyilatkozni...anyu a születésemkor meghalt, így apura és az idősebb nővéremre, Mayára tudtam támaszkodni a gyerekkoromba. Apunak sok üzleti útjai akadnak, szakít rám időt, de igazából a nővérem Maya került abba a helyzetbe, hogy felneveljen engem....mondjuk úgy, hogy ő volt a pótanyám.
-Ohh bocsánat- sajnálkoztam. Mostmár bántam, hogy Daisyre tereltem ezt hol ott neki is ezek szerint sokat kellet szenvednie a múltba családi okok miatt. Ebből látszik, hogyha ismernénk egymást nem is hozzánk fel az ilyen témákat de előbb-utóbb csak elkell mondani különben életed végéig ezzel fognak nyaggatni. Én viszont nem láttam se az időt,se a helyet tökéletesnek ahhoz, hogy eláruljam most nekik.
-Semmi gond! Nem tudhattad- csavargatta vörös fürtjét Daisy- Most mesélj te!
Egyszeribe megállt a szívverésem, pulzusom kezdett nagy mértékébe zuhanni, érezte, ahogy falfehérré válik az arcom.
-Én...-nem bírtam....túlságosan is fájdalmas ahhoz, hogy elmondjam, tudom nem szép, de nem állok készen rá. Gyorsan ránéztem a kar órámra, hogy valami ürügyet keressek. Igaz nem nagyon tudok találni, hisz közös albérletet béreltünk, míg itt vagyunk Sydneybe, de muszáj találnom valamit.
-Bocsi lányok! Megbeszéltem egy itteni barátnőmmel, hogy ma este találkozunk-vettem vállamra kistáskám és oda tettem a tartozásom a félig megevett pizzámért- Bocsi! És majd úgy 9-re haza érek!
Ezzel a mondattal kiviharoztam...gratulálok Becky! Ezt jól megcsináltad....most kéne találnom egy ismert, de annál távolabbi helyet, ahol nem találhatnak meg a lányok....sokan úgy tartják, hogy amiről nem tudunk, az nem fáj. Most viszont a családomról nem szeretnék nyilatkozni. Egyszerűen nem tudnám úgy elmesélni, hogy a végét nem sírással fejezném be. Rossz volt a múltam ez szent igaz. És készen állok arra a bizonyos napra, mikor elmondom a lányoknak, hogy valójában nem is a barátnőmet látogattam meg, hanem csak kibújtam a téma mögül.
Like :)
VálaszTörlés