1.fejezet

Sziasztok!

Eljött ez a nap is, mikor közé teszem ennek a történetnek az 1.fejezetét.

 Egész pontosan 2012.április.19-én írtam meg ezt, szóval már egy ideje várja, hogy közé tegyem.

A kezdet/The Beginning

Egy váróba ültem....négy lánnyal. Akiket még 1 évvel ezelőtt nem is ismertem. Bocsánat, ha valaki most eltévedt ezért elárulom ki is vagyok és, hogy kikről is beszélek ,hogy pontosan hol vagyok. Az én nevem Carina Gerda Motosca, egy úgy mond átlagos 18 éves leányzó, barna szempárral és hajjal megáldva. Forbesből jöttem egy úgy mond kisvárosból. Oké, nem egy kis város de az én szemembe mindig is ez a tudat fog élni. Fordesben a szüleimmel élek, egyke vagyok. Igazságok közé tartozik, hogy én mindig is szerettem volna egy testvért magamnak de sose valósult meg ez az álom és már nem is fog. A szüleimmel mindig is jó viszont ápoltunk persze voltak a tini korszakomba olyan részek mikor én is hülye tiniként viselkedtem és elkövettem egy-két hülyeséget. Már 15 évesen eljártam a bulikba, alkoholt fogyasztottam, cigiztem. Anyuék az egyik nyáron elvonóra küldtek, és ott szembesültem azzal a ténnyel, hogy amit csinálok az teljes mértékbe csak is arról szólt ,hogy károsítom magam a menőség kedvéért. Miután láttam és hallottam azokat a felkavaró történeteket, akik eltértek a helyes úttól azok mind ott végezték. A híd alatt élni, éhen korásznak lenni. Már pedig nem akartam erre a sorsra jutni ezért elhatároztam, hogy mostantól csak is a jó úton fogok járni. Éppen ezért jutottam arra a döntésre, hogy kezdetlegesen az álmaimat, amik még mindig megmaradtak az előző életemből azokat fogom valóra váltani. Ezért jelentkeztem tavaly az X-Factorba. Miután bejutottam a táborba azt hiszem új fejezet kezdődött az életembe, amit már nem akarok eldobni. Még tavalyi évbe felzárkóztam a jegyeimmel kapcsolatosan, és bár nem kiváló de egy jó átlaggal tudtam le az évemet. Akkoriba a gimis szakaszomba azt az évet zártam a legjobbnak. És ha másért is nem de önmagamért megcsinálom mert, ha jobb életem is lesz és netán-tán vissza esnek egy valami éltet. Az, hogy jobb sorsom legyen. A táborba összekerültem 4 lánnyal, akikkel még akkoriba nem gondoltam, hogy több közöm lesz mint akkori versenytársak. A 4 lány Daisy, Becca, Frida és Hermine voltak. Körülbelül velem egy idősek ezek a csajok. És különbet nem tudok mondani róluk mert, akkoriba csak tömören tudtunk egymásról valamit. Csak is a dalra koncentráltunk hisz az volt az első. A kemény munka meghozta gyümölcsét és továbbjuthatunk a legjobb 100 ami felváltotta az 50.Ez volt a bizonyos szám mikor a szívem összetört csak úgy mint a többieknek is. Nem jutottunk be a legjobb 24-be.Nem is tudom, hogy milyen érzések vettek körül. Csak az volt bennem, hogy azonnal keresek egy öngyújtott és egy csikket amire rágyújthatók. Buta voltam de szerencsémre még is megállítottak ebbe a tettbe mert, vissza hívtak. És nem csak engem....a 4 lányt is visszahívták és a mentorokhoz mentünk. Ahol egy hihetetlen dologba részesültünk. Egy csapatba raktak minket. Ezek után a lányokkal majd belehaltunk az örömbe. Rá egy hét után valamivel többet tudtunk meg egymásról de annyit nem, hogy bízzunk egymás tudásába. Talán e miatt küldött minket haza Ronan. Mondta, hogy próbálkozunk jövőre. Mi viszont túlságosan is elestünk ahhoz, hogy együtt maradjunk. Mindegyikünk visszament a saját városába és ott folytatta minden napját. Persze az újság írok nem hagyták szó nélkül. Napokig csak az ment, hogy szétváltunk az akkori Fairys néven. Akkoriba nem igazán tudunk találó csapat nevet ezért a nevünk valamelyik részéből raktuk össze ezt a szót, hogy Fairys. Azóta ez a név leváltódott egy közös döntéssel de egy kitalálóval szembe. Visszatérve, hogy mit csináltam ebbe az 1 évbe, annyit elárulhatok, hogy nem volt eseménytelen. Elmentem egy Árvaházba és naponta tanítgattam a még írni és számolni se tudó gyerekeket. Nagyon szeretek engem és imádtak engem a gyerekek, amiért mindig hoztam nekik finom süteményeket, leveseket, tésztákat. Olvastam föl nekik, és fokozatosan nevelgettem őket az olvasásra, írásra a számolásra. A dolgozók már akkor nagy becsbe tartottak, amiért naponta eljárogatok oda, és nem is tudták meghálálni de nem volt rá szükség. Iskola után egyből azzal kezdtem, hogy elmentem az árvaházba és foglalkoztam a gyerekekkel. Nekem nem csak kis gyerekek voltak, hanem a testvéreim és a barátaim is. Amik nem adottak meg az életembe. Barátaim voltak de nem az igazi barátok, csak azért szerettek engem mert, menő voltam a suliba, ezért haverkodtak velem. Itt viszont találtam barátokat minden korosztályba. Most is tartom a kapcsolatot két velem egykorú lánnyal akik idén mehetnek el az árvaházból és a tanácsomat megfogadva beiratkoztak egy érettségizős szakmára ami alap fokkal rendelkezik. A nevük Destiny és Helen. Ők az igazi barátaim, akik támogattak és felbátorítottak, hogy vegyek részt újra az X-Factorba. Megfogadtam én is a tanácsukat. Viszont visszaemlékeztem Ronan szavaira. "A vadi új ocskuljon egy kicsit és jövőre próbáljátok meg ezt." ocskuljon meg. Én erőt vettem magamon és rákerestem a 4 lányra és üzenni nekik, hogy találkozunk egy hét múlva Sydneybe. Így is történt a négy lánnyal ismét találkoztam. És megbeszéltem velük, hogy talán újra kezdhetnénk az egészet. És ismét egy csapatba dolgozunk. Nem kellet sokat tétovázni, azonnal hozzá kezdtünk a gyakorláshoz. Viszont arról se feledkezünk meg, hogy nem sok időnk marad a jelentkezésig, mivel az utolsó napon adtuk be a jelentkezési lapot. Ezért kevesebb, mint 2 hetünk volt a produkciónk begyakorlásáig. Ideiglenesen egy panelbe szálltunk meg, amíg bent tartanak a versenybe. És most itt vagyok. Herminevel, Beccával, Daisyvel és Fridával. Most az X-Factor 2012 válogatóján vagyunk. Mi 5-en a padlón telepedtünk meg mivel az ülő helyeket elég sokan lefoglalták. Egy növény mellé táboroztunk le. Én a jobb szélen ültem mellettem Daisy, mellette Becca, Frida és Hermine lapult meg szép libasorba. Mindegyikünk le volt foglalva a saját dolgával. Én a mesélésemmel, Daisy a hajával játszadozott, Frida a szöveget olvasta még mindig, Becca a kedvenc könyvét-állítólag olvasta-, Hermine pedig az embereket nézegette. Rajtam volt a sorszám, amin 688 szerepelt. Nem soká mi jövünk, és én ideges vagyok. A szívem a torkomba dobog. Ideges vagyok. És egyre csak Destiny, Helen és a szüleim biztatása jár az eszembe. Annyira biztatnak és, most is olyan büszkék rám.

-688-as ti jöttök- ez volt az előszó.

A lányok felálltak egy kis hezitálás után én is felmerészkedtem és bementünk a nagy vasajtón. A színfalak mögött találkoztunk a tavalyi műsorvezetővel Stevie Nicks-sel, aki egy széles mosollyal fogadott minket. Daisy bátran állt Steviehez, mi többiek bátortalanabbak voltunk de oda merészkedtünk a maradék önbizalmunkkal. Engem legfőképp a kamerák zavartak, de nem lehet mindenki a kamerák szerelmese.

-Jó rég láttalak titeket! Jó látni, hogy még mindig együtt vagytok! -köszöntött minket barátságosan Stevie.

Én egy erőltetett mosolyt csaltam az arcomra mi közbe Daisy kicsattant az örömtől annyira tiszta mosoly volt az arcán. Mit is vártunk Daisytől...valamikor igazi túl buzgó tud lenni.

-Igen vagyis....-válaszolt határozottan először Hermi aztán egy kissé elhallgatott ezért Daisynek kellet befejeznie a mondatát.

-Hermine azt akarta mondani, hogy igen együtt vagyunk újra ugyan is szét váltunk a mentor ház után és most Carina ötletéből merülve újra együtt vagyunk-magyarázta el szét csattanó mosollyal Daisy közbe kezével mutogatta a szavait is.

-Na amint látjátok a jó régi mentorok még helybe vannak! Most már csak rajtatok áll, hogy bizonyítsatok nekik!- mutatott a kijelzőre Stevie.

Egy kicsit meg voltam ijedve. Elvégre ilyen helyzetbe nem voltam még, hogy csapatba mentünk volna föl ráadásul azon mentor szeme elé aki annak idején haza küldött minket. Érzékeltem, hogy valaki megmarkolja, majd megszorítja a kezem. Ez nem volt más, mint Daisy egy barátságos mosollyal.

-Gyere menjünk!- válaszolta lelkesen Daisy és ha még akartam sem tudtam volna egy helybe maradni mert ,Daisy elráncigált engem a statisztákhoz akik mikrofont nyomtak a kezünkbe és kiküldtek minket a színpadra. Megegyeztünk a felállási sorrendbe. Először Hermi, Frida, majd én középen utánam Daisy és Becca. Hermi szép lassan lépkedett a lépcsőn és bátortalanabbul is lépett föl a színpadra, mint a lépcsőkre eddig. Mit ne mondjak? Engem szint úgy ilyen érzés öntött el, kedvem lett volna az előttem lévő Fridába kapaszkodni, de most nem lehet. Nem azért mert, nem ölelgetjük meg vagy nem érintjük meg egymást a csajokkal csupán én is rejteni akartam a félelmemet ahogy a többiek is. Amint a színpad küszöbére léptem tudtam nincs vissza út. Hermine határozott léptekkel és egy mosollyal lépett be, utána Frida majd én. Becca egy kicsit lemaradt, gondolom ő is megrémült. Ezért Daisy kézen fogva tudta csak betuszkolni a színpadra. A mentorok egy kicsit meglepődtek rajtunk, de volt mentorunk Ronan egyáltalán nem volt ebbe rangsorba. Ő tudta, hogy jönni fogunk, bár ami a címlap sztorikat illeti, meglepő, hogy még bízott abban, hogy összefut még valaha a sorsunk.

-Sziasztok! Nem kell bemutatkoznotok! Már ismerünk titeket. Fairys, hogy vagytok? Hát még is újra kezdtétek? -halmozott el minket Natalie az üdvözléssel és a kérdésekkel.

-Igen újra kezdtük de csak 2 hete vagyunk együtt, nem tartottuk egyáltalán kapcsolatot-válaszolt egy kicsit félénken Becca.

-És a nevünk nem Fairys- szólalt a mikrofonba Frida titokzatosan -Hanem átkereszteltük a bandát Pop Remixre!

-Pop Remix! Találó! Együtt vagy volt ötlet gazda is? -válaszolt a jobb szélbe kíváncsian Mel B.

-Tulajdonképpen én nekem ötlött föl elsőnek, a lányoknak pedig nem volt ellenvetésük-mutatott magára Becca mi közbe ezeket bemondta a mikrofonba.

-És mit fogtok előadni?- dörzsölte meg tenyereit Natalie mosolyogva.

-Rihannától az Umbrella Baseballs feldolgozásával-szólaltam meg végre én is, hogy végeredményül én is mondjak valamit.

-Halljuk! -bólintott egyet Natalie és hátra dőlve várta az előadásunkat.

Egy kicsit féltem....Egy kicsit? Azt hiszem, hogy itt fogok össze esni a dal végére. Tisztába vagyok vele, hogy jók vagyunk a csajokkal, de annyira eléggé, hogy a mentoroknak, főleg Ronannak tetszene? Most ez mind kiderül...elindult a zene. Köztük az én szívverésem is jobban felbuzdult.